8. fejezet

KÉREK SZÉPEN KRITIKÁT, HA ELOLVASTAD!!!

(Edward szemszöge)

Türelmetlenül járkáltam fel-alá a szobámban egész nap, nem tudtam, hol lehet már Bella és Ben. Amikor Alice és Jazz visszatértek nélkülük vadászat után, kutatni kezdtem a fejükben, Alice-ében természetesen semmit nem láttam, viszont Jasper annál beszédesebb volt. Próbálta nem mutatni a többiek felé, hogy élménybeszámolót tart gondolatban.
~ Nézd, Edward – kezdte. – Nekem semmi közöm az egészhez.~ Majd lepergett a nap történéseit. A vásárlókörúton nem történt semmi érdemleges, kivéve, hogy Ben szinte egyfolytában Bellát leste. Aztán, miután vadásztak, Alice kitalálta, hogy sürgősen vissza kell jönnie a házba, Jazzel együtt. Hogy utána mi történhetett Belláék között, nem tudta, de Alice hazaúton elmesélte neki, hogy volt egy látomása Belláról, de még nem tiszta a kép, mivel Bella nem tud dönteni Ben és köztem. Ez egy jó hír volt számomra, mert ez bizonyította, hogy tényleg nem szabad feladnom. El is határoztam, hogy mihelyst hazatérnek Belláék, beszélni fogok vele. Addig úgy döntöttem, lent múlatom az időt a családommal. Mind a nappaliban voltak, kivéve Rosalie-t, aki mióta visszajöttünk, általában a szobájukban tartózkodott.
- Na mi van már? – kérdezte Emmett. – A Beni gyerek lecsapja a kezedről Bellát.
- Észrevettem – morogtam neki.
- Miért hagyod? Ha Rosie-ra szállt volna így rá, már rég a farkasok közé vetettem volna.
- Szerintem hagyni kéne, hogy Bella döntse el, kivel akar lenni – szólt közbe Alice, mire mindenki értetlenül nézett rá. – Sajnálom, Edward – fordult hozzám. – Én szeretlek téged, mint a bátyámat, de Bellát is szeretem és nem akarom, hogy boldogtalan legyen.
- Miért, szerinted Edward nem tudná őt boldoggá tenni? – Mindannyian a hang irányába néztünk és Rosalie állt a lépcső tetején, meglehetősen mérges volt.
- Hé, bébi, hát itt vagy? – röppent fel Emmett hozzá, felkapta az ölébe, leszáguldott vele és lerakta a kanapéra, majd szenvedélyes csókot váltottak. – Végre csatlakozol hozzánk.
- Csak unom már ezt a semmit. Edward, hogy lehetsz ekkora idióta? Nem veszed észre, hogy Bella még mindig odáig van érted?
- Hé, gyerekek! – avatkozott közbe Esme. – Nyugalom. Mind tudjuk, hogy Bella nehéz hónapokon ment keresztül és ráadásul miattunk.
- Csak miatta – mutatott rám Rose. – Én már az elején megmondtam, hogy ez lesz. Hiba volt beavatni a lányt.
- Életem legjobb döntése volt – förmedtem rá. – Csak az volt hiba, hogy önző módon elhagytam. Miattam lett ilyen.
- És még véded is? Tálcán kínáltad fel Bennek. Egyébként meg éppen próbáltam melléd állni. Úgy gondolom, ha már egy lett közülünk, hozzánk tartozik. És hiába elleneztem a dolgot, most már mindegy, mert átváltozott és ahelyett, hogy itt figyeljük a kínlódásotokat, inkább segíteni kellene eldönteni neki, hogy kit akar. Mert már baromira elegem van ebből a drámából. – Miután befejezte a mondandóját, felállt, kézen fogta Emmettet és felhúzta az emeletre, akinek egyből fülig ért a szája. Nem is mertem belehallgatni a gondolataiba.
- Nos, szerintem igaza van Rose-nak, legalábbis ebben – szólalt meg Jasper.
- én is próbálok segíteni Bellának – mondta Alice -, de nem akarok ráerőltetni senkit. Neki kell éreznie, hogy ki felé húz jobban. – Ebben többiek is egyetértettek. Kicsivel később eluntuk a várakozást és felmentünk az emeletre. Épp a szobámban hallgattam zenét, amikor meghallottam Ben gondolatait. Teljesen be volt zsongva, újra és újra lejátszotta magában, ahogyan megcsókolja Bellát és ő viszonozza. Szinte éreztem a vágyakozásukat, amitől megborzongtam. Megvártam, amíg bemegy a szobájába és elérkezettnek láttam az időt, hogy beszéljek Bellával. Bekopogtam az ajtaján, ő azt hitte, hogy Alice vagyok és behívott. Ahogy beléptem, felült az ágyán, maga alá húzta a lábait és a nem létező szöszöket kezdte el leszedegetni a ruhájáról. A haja kicsit kócos volt és néhány fűszálat láttam benne.
- Jó volt ma a vadászat? – érdeklődtem.
- Igen, semmi különös nem történt – válaszolta, de tudtam, hogy füllent. Túl jól ismertem már ahhoz, hogy észrevegyem.
- Aha – bólogattam, majd felé nyúltam és kiszedtem a hajából egy fűszálat. – Látom, jól érezted magad. Amellett Ben sem igazán tudja eltitkolni a gondolatait előlem. – közöltem vele, ő pedig csendben maradt.
- Sajnálom. Nem tudom, mit mondhatnék.
- Nem kell mondanod semmit – néztem rá. – Nem azért jöttem, hogy magyarázkodj. Én szerettem volna mondani valamit.
- És mit? – kérdezte kíváncsian.
- Ma reggel, amikor zongoráztam, tudom, hogy ott voltál.
- Én…
- Ne tagadd! Igaz, hogy téged nem vettelek észre, de Esmén keresztül láttalak a lépcső alján ülni. Tudom, hogy ránk emlékeztél, miközben játszottam az altatódat, mert láttam az arcodon.
- Hagyd ezt, Edward! – Próbált leállítani, de eldöntöttem, hogy akkor is végig fogom mondani, amit akartam.
- Csak szeretném, ha tudnád, hogy hiába is vagy elutasító velem, nem adom fel. Ha nem láttalak volna reggel, nem érezném így, de tudom, hogy nem vagy közömbös irántam. Be fogom neked bizonyítani, hogy megérdemlem a szerelmedet.
- Felesleges. Már bizonyítottad, hogy nem hihetek a szavadnak.
- Bella – szóltam rá. – Most még újak neked ezek az érzések, tudom. Elég intenzíven jönnek elő az érzelmeid, de ez csak az elején lesz így, néhány hónapig. És azt is észrevettem, hogy képes vagy manipulálni a saját érzéseidet. Szerintem csak ezért vagy képes távol tartani magad tőlem. De én tudok várni, ahogy majdnem száz évet vártam rád már, így többet is bírni fogok.
- Miről beszélsz? – kérdezte hitetlenkedve, mire én rámosolyogtam azzal a mosolyommal, amit régen úgy szeretett és közelebb hajoltam. Nem akartam megcsókolni, csak azt akartam, hogy rájöjjön, hogy igazam van. Csak néhány milliméter választott el minket, és éreztem finom illatát. Más volt, mint emberként, de így is csábított és alig tudtam ellenállni neki. Tudtam, hogy ő is így érez, mert megremegett egy kicsit és láttam a szemében a vágyat felcsillanni. Biztos voltam benne, ha megcsókolnám, hagyná magát, de egyelőre megelégedtem a tudattal. Megsimogattam az arcát és egy puszit leheltem a homlokára.
- Erről beszélek – feleltem halkan és felálltam. – Látod már? Te hozzám tartozol és én türelmesen meg fogom várni, hogy belásd. – Majd elégedetten kimentem a szobából. A folyosón összefutottam Bennel.
- Szia! – köszönt nekem. – Már akartam veled beszélni.
- Mondd csak! – mondtam, de már tudtam, mit akar. – De már tudok mindent.
- Igen? – nézett rám csodálkozva.
- Hahó! Gondolatolvasó vagyok – kopogtattam meg a fejét a mutatóujjammal.
- Ja, persze. És? Nem haragszol Bella miatt?
- Miért haragudnék? Majd ő eldönti, kit akar.
- Ezt hogy érted? Azt hittem, már nincs köztetek semmi.
- Nincs, de most mondtam el neki, hogy nem fogom feladni.
- Értem. Nézd, Ed! Ha akarod, én elmegyek. Nem szeretném elveszíteni a barátságodat.
- Nem fogod. Én szúrtam el, te pedig jókor voltál jó helyen. Nem a te hibád. Egyenlő küzdelem lesz.
- De szerintem már választott. Mármint egész nap együtt voltunk…
- Az lehet, de én tudom, hogy bizonytalan. Ismerem őt és a többiek gondolatait is. Szóval csak rajta, győzzön a jobb! – kezet fogtunk és elváltunk. Tudtam, hogy Alice a sarkon elbújva hallgatózik és folyamatosan próbálja elterelni a gondolatait, mert azokat az átkozott dalokat énekelgette napok óta. – Alice, előjöhetsz! És kitalálhatnál valami újat, mert már unom ezeket a mondókákat.
- Szia, Edward! – lépett elő. – Csak nem akartam megzavarni titeket.
- Elmondanád, mit titkolsz előlem?
- Nem.
- Jaspernek elmondtad.
- A fene… Hát, akkor már tudod.
- Nem teljesen, csak annyit, hogy nem tiszta a kép.
- Akkor ennyi elég is. Én sem tudok többet. Amúgy meg majd kiderül minden, ha Bella végre választ.
- Most beszéltem vele.
- Igen? És mit?
- Menj és kérdezd meg tőle! – Ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést és visszavonultam a szobámba. Végre kezdtem talpra állni az önsajnálatból. Ráadásul, ami Bellánál történt, sokat lendített a helyzetemen. Végigdőltem a kanapémon és bekapcsoltam a cd-lejátszómat, majd a lágy zene és az elmúlt néhány perc hatására végre megnyugodtam.

(Bella szemszöge)

Miután Edward kiment és magamra hagyott a jól összekuszált gondolataimmal, nemsokára bejött Alice és kíváncsian csillogó szemekkel lehuppant az ágyamra, de nem szólalt meg. Így ültünk percekig, ő némán nézett engem, én pedig próbáltam rendezni magamban a történteket.
- Na mesélj! – törte meg végül a csendet barátnőm.
- Mit meséljek? – kérdeztem teljesen összezavarodva.
- Hát hogy mi történt Benjivel?!
- Ja, sétáltunk, szedett nekem virágot…
- Blablabla – szakított félbe. – Nem erre vagyok kíváncsi.
- Hát… - mosolyogtam el magam. – Megcsókolt, ha ezt akarod tudni.
- És, milyen volt?
- Kellemes.
- Kellemes? Ennyi? Na ne viccelj!
- Oké, óriási volt! – ujjongtam. – Soha nem éreztem még efféle vágyat.
- Ez azért van, mert csak nem régóta vagy vámpír. Az elején mind ilyenek voltunk, hajjaj! – nevetett és láttam, hogy eszébe jutott valami, de nem mondta el.
- Tudom, Edward felvilágosított.
- Hogyhogy? Mesélte, hogy beszéltetek, de nem mondta, hogy miről.
- Miután hazaértünk, bejött hozzám és felvilágosított az érzéseimről.
- És?
- Elmondta, hogy észrevette, hogy tudom befolyásolni, hogy mit érezzek. Ezt mondjuk már én is észrevettem. Aztán közölte velem, hogy nem fogja feladni, mert tudja, hogy még mindig szeretem.
- Jól tudja? Vagy honnan vette?
- Reggel hallgatóztam, amikor a zongorán játszotta az altatómat, és ő Esme szemén keresztül látott engem.
- Esme?
- Ő azt tanácsolta, hogy ne szalasszam el Edwardot. Vagy legalábbis jól gondoljam át.
- Ez egy megszívlelendő tanács. – Értetlenül néztem rá.
- Mi történt? Már nem a Ben pártját fogod?
- Nem fogom én senki pártját. – Nagyot sóhajtott. – Én csak azt akarom, hogy boldog légy! A döntés a tied. Csak ne húzd túl sokáig az időt! Én melletted állok, akárhogy is döntesz, és a többiek is.
- Köszi, ez jól esik – motyogtam magam elé. Valóban döntenem kellett volna. – De Alice!
- Igen?
- Mondok neked valamit Edwarddal kapcsolatban, de nem szabad, hogy kiolvassa a fejedből. – Barátnőm közelebb hajolt hozzám és kíváncsian várta, mit akarok mondani. – Az előbb, amikor itt járt, egészen közel hajolt hozzám és a pajzsom nem lökte el őt. Sőt, olyan heves vágyakozás fogott el iránta, hogy nem sok kellett hozzá, hogy megcsókoljam. És az igazat megvallva most legszívesebben utána mennék és… - Itt elhallgattam, mert nem tudtam, hogyan folytassam, Alice pedig izgatottan várt. – Hagyjuk – húzódtam el. – A rossz az, hogy amikor Bennel vagyok, akkor is ezt érzem.
- Pedig már kezdtem örülni. Szerintem meg kéne tanulnod irányítani a képességedet, azt, amelyikkel az érzelmeidet manipulálod, és úgy talán sikerülne csak az egyiket szeretned.
- Ez nem tűnik hülyeségnek – értettem egyet és felkeltem. – Elmegyek és megkeresem Jake-et. Köszi a tanácsot. – Az ablakon keresztül távoztam, hogy ne találkozzak senkivel. Szükségem volt egy kívülálló segítségére, és amúgy is hiányzott már az én barátom…