Friss hírek!

Hétvégén lesz friss!!!
Annyit szeretnék tőletek kérni,hogy legyetek szívesek leírni a véleményeteket,sokat segítene,és persze jobban menne a folytatás is:) Köszönöm!

2010. augusztus 9., hétfő

16. fejezet

(Bella szemszöge)

VÉGREVÉGREVÉGRE!!!
Elérkezett a várva várt nagy nap! – Hatalmasat nyújtózkodtam az ágyon. Hiába nem volt szükségem ilyesmikre, azért néha jól estek az ilyen emberi dolgok. A hagyományokhoz híven, Edward és én külön töltöttük az éjszakát. Hallottam, amint hajnal öt körül hazaértek a legénybúcsúról, aztán lélegzetvételnyi idő alatt Edward már a szobaajtóban állt és csillogó arany szemekkel mosolygott rám a világ legigézőbb mosolyával. Nem állhattam ellen neki, még ha akartam volna, akkor sem. Fogtam magam és hozzá futottam, felugrottam az ölébe és hosszú, szenvedélyes csókban forrtunk össze, majd lassan az ágy felé indult velem, én pedig berúgtam az ajtót magunk mögött.
- Jó reggelt, Szerelmem – köszöntött vőlegényem, mikor lélegzethez jutott, és letett az ágyra. – Hiányoztál.
- Te is nekem – suttogtam, és újra magamhoz vontam, hogy megcsókolhassam. Igyekeztem visszafogni magam, de annyira vágytam már rá, hogy képtelen voltam ellenállni a közelségének.
- Nyugi, édes – húzódott el egy picit és nagy levegőt vett, majd lassan kifújta. – Már csak néhány óra és összeházasodunk.
- Tudom – sóhajtottam. – De ez volt életem egyik leghosszabb éjszakája.
- És az utolsó nélkülem töltött, ígérem – nevetett fel és egy puszit nyomott a homlokomra. – Alice már tűkön ül, hogy nekilásson felöltöztetni és kisminkelni téged. Ilyenkor azt kívánom, bár ne tudnék belelátni mások fejébe. Te el sem tudod képzelni, milyen idegesítő tud lenni a húgom.
- Hidd el, én is tapasztaltam már. Ne feledd, én vagyok az ara, rajtam fog dolgozni egész nap.
- És biztos vagyok benne, hogy emberibb leszel egy igazi embernél – nyugtatott meg.
- Azt nagyon remélem. Nem akarom apáékat belekeverni ebbe az egészbe. Nem hiszem, hogy fel tudnák fogni. Renee tuti kiakadna, jobb meghagyni őket a saját világukban.
- Ebben igazad van. És minél kevesebb ember tud a létezésünkről, annál jobb. Na de most mennem kell, Alice mindjárt itt fog toporzékolni az ajtó előtt, és isten óvjon a haragjától, pláne egy ilyen nagy napon – nevetve felállt és az ajtóhoz sétált, míg én igyekeztem rendbe szedni magam. Kitárta az ajtót, és igaza volt, Alice már ott állt előtte, kezét kopogásra emelve, szemében türelmetlenség csillogott. – Gyere be, hugi – állt el az útjából Edward, és barátnőm belibegett a szobába, ügyet sem vetve bátyja széles vigyorára. Végignézett rajtam, elhúzta a száját, majd hatalmasat sóhajtott.
- Te jó ég, Bella! Hogy fogok én belőled embert varázsolni néhány óra alatt? – nyögött fel, majd hátra nézett. – Te meg hagyj minket most, legközelebb csak az oltárnál láthatod Bellát. Szóval ne leselkedj.
- Igenis – hajolt meg Edward, és még csak palástolni sem próbálta, milyen jót mulat barátnőmön, aztán el is tűnt.
Előre éltem az elkövetkező óráktól, és hamar kiderült, hogy nem alaptalanul. Alice először betessékelt a fürdőbe, hogy megmossa a hajamat, amit szerinte jobb lett volna rögtön leborotválni, mert még kopaszon is jobban mutattam volna, mint azzal a kóccal a fejemen. Ami mellesleg nem volt akkora tragédia, mint ő azt állította.
Mikor végzett a hajmosással, törölközővel szinte szálanként felitatta a vizet róla, majd nekiállt kikefélni. Nem volt annyira fájdalmas ez a művelet, mintha emberként érezném, de azért így sem volt kellemes. Kicsit csodálkoztam a viselkedésén, de nem firtattam, gondoltam, az előkészületek kimerítették. Ami persze butaság, mert ha valaki, akkor Alice leállíthatatlan, ha egy esemény meg szervezéséről van szó.
- Mondd, Bella – kezdte elgondolkodva hosszú csend után végre. – Utálsz engem?
- Ezt meg honnan veszed? – néztem rá elképedve a tükörben.
- Egyáltalán nem könnyíted meg a dolgomat.
- Mire gondolsz? – Tényleg nem értettem, mi baja.
- Nem látom rajtad a lelkesedést, ami ilyenkor elvárható lenne, és nem tudom, hogy ezt az egész hajcihőt utálod, vagy csak rám neheztelsz.
- Egyik sem. Semmi bajom se veled, se az esküvővel. Ami egy kicsit aggaszt, az a vendégek, hogy tökéletesen emberien viselkedjem, és ne akarjak megölni senkit.
- Emiatt nem kell félned, minden rendben lesz – felelte és tovább bogozta a hajamat, de nem lett vidámabb. Láttam rajta, hogy töri a fejét valamin, de reméltem, hogy magától is elmondja majd.
- Szóval? Mi nyomja a lelked? – kérdeztem néhány perc múlva mégis.
- Semmi. Néha bevillannak képek a fejemben, tudod, a szokásos, amikor valaki nem tud dönteni, és ez kikészít.
- És ki nem tud dönteni?
- Azt sem tudom. Mondom, csak képek, de túl rövid ideig látom őket ahhoz, hogy valamit is kivegyek belőlük. Nem számít, ez ma a te nagy napod, és nem foglak terhelni ezekkel – zárta le a témát és hozzálátott, hogy tincsenként betekerje és megszárítsa a hajamat. Tudtam, hogy a végeredmény zseniális lesz, úgyhogy nem kérdezősködtem, mi a terve velem. A látomásaival pedig majd foglalkozunk később, ahogy ő is mondta – döntöttem. Ha fontos lett volna, biztosan szól Carlisle-nak, és Edward is tudott volna már róla. Ezután egy fél percre eltűnt, és hallottam, ahogy leszól a nappaliban ülő Edwardnak, hogy ideje kirándulnia egyet, mondjuk, elugorhatna Kanadába, de ha csak a városba megy, az is megteszi. Aztán Emmett hahotázása következett, majd a bejárati ajtó csapódása, ahogy a két fiú kiviharzott. Alice mindenre gondolt, tudta, hogy Edward látja minden gondolatát, amíg a ház környékén van.

Amikor végzett a hajam felcsavarásával, nekem esett a sminkkészlettel. Először feltett egy kis halványbarna alapozót, aztán egy órán keresztül csinosította az arcomat, és megpróbálta minél emberibbé tenni a vonásaimat. Kíváncsi voltam, hogy mit hoz ki belőle, és már nagyon vártam a többiek reakcióját. Sikerült beszereznie sötétbarna kontaktlencséket, sötétebbeket, mint a szemeim voltak az átváltozásom előtt, és azt mondta, hogy ezek rendesen eltakarják majd a vérvörös íriszeimet, és majdnem ugyanolyan csokoládébarnának fognak látszani, mint az igaziak. Arra kellett csak figyelnem, hogy azelőtt sikerüljön kicserélnem őket, mielőtt még feloldódnak a vámpírmérgemben. A végeredmény letaglózott, mikor végre végzett. Ekkorra már Rosalie és Esme is bent voltak a szobában, és ők is elképedve nézték a tükörképemet, Alice pedig büszkén csettintett a nyelvével.
- Na, most állítsa valaki, hogy nem vagyok csodatevő – tapsikolt örömében.
- Káprázatos vagy, Bella – sóhajtotta lenyűgözve Esme, Rose persze csak helyeselt, de tőle ez is felért egy dícsérettel.
- Még a hajadat is megcsináljuk, és aztán jöhet a ruha – folytatta Alice.
- Már itt vannak a szüleid, és Renee tűkön ül, hogy láthasson, de mondtuk neki, hogy Alice addig nem enged be senkit, amíg nem vagy tökéletes – mondta Esme. – De azt hiszem, most már szólhatunk neki, ha készen állsz.
- Persze – feleltem. – Azt hiszem, nem lesz semmi baj. – Kiment a szobából, én pedig izgatottan helyeztem be a kontaktlencséket, reménykedve benne, hogy van elég önuralmam, és nem fogom megkívánni anyám vérét. Vagy ha mégis, legalább ellen fogok tudni állni neki.
Alice addig elkezdte magyarázni Rosalie-nak, hogy hogyan képzelte el a hajamat, de nem igazán figyeltem rájuk, mert hallottam Renee lépteit egyre közeledni, és szívdobbanásai is egyre hangosabban visszhangoztak a fejemben. Mély levegőt vettem, és felkészültem az aznapi első komoly megmérettetésre.

2010. augusztus 3., kedd




Köszönöm szépen gicus16-nak

1.Köszönd meg és rakd ki a linkjét
2. 5 titok a töriről és rólam
3. Küldd tovább 5 embernek
4. Hagyj náluk megjegyzést

5 titok a töriről és rólam:
1. Drága Ramim biztatására kezdtem el írni még tavaly, akitől bocsi, hogy elhanyagoltam
2. Fogalmam sincs, hogy hány fejezet lesz még, és hogy alakul a töri
3. Van egy 3 éves tündéri kislányom, aki most kezdi az ovit
4. Szeretem a Twilight sagát
5. Igyekszem az olvasóim kedvében járni, de elég sok dolgom van/lesz,úgyhogy bocsi, ha nincs mindig időben friss

Akiknek küldöm:

Rami23

Igazából nem sok ismerősöm van ilyen téren... De küldöm minden blogolónak sok szeretettel:D

2010. július 31., szombat

15. fejezet

(Edward szemszöge)

Bár nem mutattam, iszonyúan izgatott voltam az esküvő miatt. Egyedül Jasper érezte, hogy alig férek a bőrömbe, de jó testvér lévén nem beszélt róla és meg sem próbált lenyugtatni. Legalábbis szóban nem. A gondolatait persze nem tudta eltitkolni előlem.
~ Nyugi, bátyó, minden rendben lesz – üzente némán. A Nagy nap előtti este volt, ami ugye a legénybúcsúm estéjének kellett legyen. A nappaliban ültünk Emmettre és Carlisle-ra várva, hogy indulhassunk. – Alice tökéletes bulit rendez nektek. Talán ez lesz a legpuccosabb esküvői fogadás a történelemben.
- Efelől semmi kétségem nincs – válaszoltam neki halkan.
- Akkor mi nyomja annyira a lelked? – nézett rám kíváncsian. ~ Bocs, nem akartam tolakodó lenni – gondolta. – Mellesleg már nem bánnám, ha túl lennétek ezen az egészen. Vagy legalábbis a nászúton. Nem mintha nem szeretnélek benneteket, csak tudod ez az állandó vibrálás, ami köztetek van és az elfojtott vágyakozás már kicsit sok nekem néha.
- Tudom. És bocs. – Szegény Jasper, nem lehet könnyű neki a közelünkben lenni. Ekkor meghallottam a többiek halk lépteit az emeleten. – Gyorsan elköszönök Bellától. – Álltam fel és sietve felszaladtan. Halkan benyitottam az ajtón, bár úgyis tudtam, hogy szerelmem hallja a legapróbb lélegzetvételt is.
- Indultok? – nézett fel rám egy könyv felett az ágyban fekve.
- Igen. De ha akarod, maradhatok. – Végigdőltem mellette és felkönyököltem, mire ő letette a kötetet az éjjeli szekrényre és felém fordult.
- Nem akarom elrontani az utolsó éjszakádat, amit független férfiként tölthetsz – mosolygott rám, majd magához vont és lágyan megcsókolt. Viszonoztam a csókot, bár egyre nehezebb volt ellenállnom neki. Főleg, mivel tudtam, hogy neki még nehezebb. Közelebb húzódott hozzám, lábait szorosan körém fonta és szenvedélyesebben tapadt a számra. – Bár, ha jobban meggondolom, mégis maradhatnál – suttogta kicsivel később.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha most rögtön elindulok – nevettem fel.
- Ne haragudj – sütötte le a szemét. – Megfogadtam, hogy nem foglak ezzel nyaggatni és türelmesen kivárom a nászéjszakát. Csak egy kicsit nehezebb megállni, amikor ilyen közel vagy hozzám.
- Tudom, Bella. De már csak néhány óra és a feleségem leszel. – Mosolyogni támadt kedvem, ahogy kimondtam ezt a szót.
- Mi az? – nézett rám kérdőn.
- Semmi, csak tudod, néha alig tudom elhinni, hogy tényleg igent mondtál nekem azok után, amin keresztül mentünk. Néhány héttel ezelőtt azt hittem, végleg elveszítettelek. Most pedig már csak alig tizenkét óra választ el minket az örökkön- örökkétől.
- Ezt még nekem is szoknom kell, de szerintem elég jól hangzik.
- Ideje tényleg mennem, Emmett jön fel a lépcsőn és elég türelmetlen – álltam fel, majd egy gyors puszit nyomtam a homlokára és máris az ajtóban teremtem, pont mikor Em kopogásra emelte a kezét. – Itt vagyok, mehetünk – mondtam neki.
- Már azt hittem, nélküled kell ünnepelnünk – vigyorgott és a vállam felett bekukucskált a szobába.
- Nyugi, Em, nem rontom el a bulitokat – nevetett Bella. – De azt elárulhatnátok, hogy hogyan ünneplik a vámpírok a legénybúcsút. Ugye nem mentek sztriptíz bárba? – Micsoda ötlet!
- Ne izgulj, hugi, ennél jobb szórakozást is találunk, és nem is kell túl messzire mennünk. Egy kis extra vadászat. – kacsintott rá Em, majd elindultunk a nappaliba, aztán négyesben nekivágtunk az éjszakának.

(Bella szemszöge)

Miután Edwardék elindultak, már nem volt kedvem tovább olvasni. El nem tudtam képzelni, mit terveztek neki a fiuk, de igazából nem ez izgatott. Ismét felkavarodtak bennem az érzelmek, amikor arra gondoltam, hogy másnaptól hivatalosan is egyek leszünk. Nem mintha nem lettem volna biztos magamban és Edward iránt érzett szerelmemben, és abban, hogy ő viszont szeret. Egyszerűen a tény, hogy összeházasodunk, még mindig túl új volt számomra, és arra gondolni, hogy ő lesz a férjem, mármint magára a szóra, hát… kicsit abszurdnak tetszett. Félreértés ne essék, nem azzal volt bajom, hogy hozzámenjek, hanem hogy ilyen egyszerű és hétköznapi szóval illessem ezt a tökéletes és földöntúlian gyönyörű embert.
A másik dolog, ami miatt izgulhattam, a nászutunk volt. Főleg, mert azt sem tudtam, hogy hova megyünk. Persze ez sem volt lényeges, inkább az, hogy mit fogunk ott csinálni. Tudtam, hogy mindkettőnknek új lesz a dolog, bár biztos voltam benne, ha egyszer végre átlépjük a határt, tökéletesen össze fogunk illeni azon a téren is, és úgy fog beteljesülni a szerelmünk. És mi van, ha mégsem? MI van, ha ebben is csak szerencsétlenkedni fogok?
- Bejöhetek? – dugta be a fejét Alice az ajtón. Észre sem vettem, hogy közeledik, annyira elmerültem a gondolataimban.
- Persze, Alice, úgyis beszélni akartam veled.
- Tudom. És azt is tudom, hogy felesleges izgulnod a holnap miatt, minden tökéletes lesz. Renee-ék már megérkeztek a szállodába, de szerencsére hulla fáradtak, így kibírják holnapig, hogy láthassanak. Addig át kell vennünk néhány dolgot, például, hogy ne felejts majd el emberien viselkedni.
- Tudom, pislogás, lélegzés és hasonlók – bólogattam. – Jól tudom, hogy mi a dolgom, ne izgulj. A kontaktlencséket is igyekszem majd időben kicserélni.
- Izgulsz?
- Csak egy egészen kicsit – füllentettem. – Igazából nem is a ceremónia izgat, hanem ami utána következik.
- A házasság nem olyan bonyolult dolog, mint azt képzeled. Nem fogtok megváltozni tőle, inkább még közelebb hoz majd titeket.
- Nem erre a részére gondoltam – sütöttem le a szememet, és ha még folyt volna a vér az ereimben, tuti, hogy elpirultam volna. Alice értetlenül meredt rám.
- Akkor melyik részére? – kérdezte. Nem feleltem rögtön, csak zavartan babráltam a ruhámat. A z ember azt hihetné, hogy a vámpírok gyorsabban képesek felfogni a szavak értelmét, és képesek átlátni a dolgok mögé, de rá kellett döbbennem, hogy ez nem minden esetben van így.
- Alice! – kezdtem és próbáltam úgy nézni rá, hogy kiolvassa a fejemből, amire gondolok, de ment.
- Bella?
- A nászút miatt vagyok nyugtalan egy kicsit – nyögtem ki végül.
- Ja, hogy az – nyugtázta, de nem folytatta, úgy tűnt, még mindig nem esik le neki. – Mi van vele? Hamarosan megtudod, hova mentek. Ne félj, minden el van rendezve.
- Hát nem érted? – fakadtam ki. – Én még sohasem… Edward és én még sosem léptünk át egy bizonyos határt. – Végre kimondtam. Alice egy darabig elgondolkodva nézett rám, aztán felragyogott a szeme, és szinte láttam, ahogy a kis villanykörte kigyullad a feje felett.
- Bella, nyugi! Túlzottan ráizgulsz a dolgokra. Lazíts! Nem eshet bántódásod.
- Tudom, csak mi van, ha elrontok valamit? Mármint, mi van, ha nem lesz elégedett velem és megbánja, hogy elvett?
- Ne légy nevetséges! – nevetett. – Izzik köztetek a levegő, még a hülye is látja. Jazz már nem is bír megmaradni a közeletekben, alig várja, hogy végre túl legyetek rajta.
- Tényleg? Ó… Sajnálom – mondtam meglepetten. Szegény Jasper.
- Ne tedd – felelte Alice, majd sokat sejtetően kacsintott. – Egy kicsit több időt töltünk a szobában, de ennek is meg van a jó oldala, ne félj.
- Szóval szerinted nem kell tartanom semmitől?
- Egyáltalán nem. Minden úgy lesz, ahogy annak lennie kell. Mellesleg láttam.
- Hogy mi? Te kukkolsz? – Ezen jót nevettünk, bár kicsit zavarba jöttem, ha arra gondoltam, hogy ő már előre látta, mi fog történni.
- Isten ments, csak próbáltam leellenőrizni a dolgokat, nehogy valami közbe jöjjön, és kicsit túl messzire mentem – válaszolta, és mintha most ő jött volna zavarba kicsit.
- Eszméletlen egy nő vagy te. De ezért szeretünk – mosolyogtam és megöleltem.
- Most mennem kell állt fel az ágyról. – Van még néhány dolog, amin még dolgoznom kell.
- Te tényleg nem elégszel meg semmivel.
- Nem, amíg nem csiszolom tökélyre. – Ezzel kitáncolt a szobából, magamra hagyva a gondolataimmal. Nem lettem sokkal nyugodtabb, még ha ő azt is mondta, hogy látta, hogy minden rendben lesz.