Friss hírek!

Hétvégén lesz friss!!!
Annyit szeretnék tőletek kérni,hogy legyetek szívesek leírni a véleményeteket,sokat segítene,és persze jobban menne a folytatás is:) Köszönöm!

2010. július 31., szombat

15. fejezet

(Edward szemszöge)

Bár nem mutattam, iszonyúan izgatott voltam az esküvő miatt. Egyedül Jasper érezte, hogy alig férek a bőrömbe, de jó testvér lévén nem beszélt róla és meg sem próbált lenyugtatni. Legalábbis szóban nem. A gondolatait persze nem tudta eltitkolni előlem.
~ Nyugi, bátyó, minden rendben lesz – üzente némán. A Nagy nap előtti este volt, ami ugye a legénybúcsúm estéjének kellett legyen. A nappaliban ültünk Emmettre és Carlisle-ra várva, hogy indulhassunk. – Alice tökéletes bulit rendez nektek. Talán ez lesz a legpuccosabb esküvői fogadás a történelemben.
- Efelől semmi kétségem nincs – válaszoltam neki halkan.
- Akkor mi nyomja annyira a lelked? – nézett rám kíváncsian. ~ Bocs, nem akartam tolakodó lenni – gondolta. – Mellesleg már nem bánnám, ha túl lennétek ezen az egészen. Vagy legalábbis a nászúton. Nem mintha nem szeretnélek benneteket, csak tudod ez az állandó vibrálás, ami köztetek van és az elfojtott vágyakozás már kicsit sok nekem néha.
- Tudom. És bocs. – Szegény Jasper, nem lehet könnyű neki a közelünkben lenni. Ekkor meghallottam a többiek halk lépteit az emeleten. – Gyorsan elköszönök Bellától. – Álltam fel és sietve felszaladtan. Halkan benyitottam az ajtón, bár úgyis tudtam, hogy szerelmem hallja a legapróbb lélegzetvételt is.
- Indultok? – nézett fel rám egy könyv felett az ágyban fekve.
- Igen. De ha akarod, maradhatok. – Végigdőltem mellette és felkönyököltem, mire ő letette a kötetet az éjjeli szekrényre és felém fordult.
- Nem akarom elrontani az utolsó éjszakádat, amit független férfiként tölthetsz – mosolygott rám, majd magához vont és lágyan megcsókolt. Viszonoztam a csókot, bár egyre nehezebb volt ellenállnom neki. Főleg, mivel tudtam, hogy neki még nehezebb. Közelebb húzódott hozzám, lábait szorosan körém fonta és szenvedélyesebben tapadt a számra. – Bár, ha jobban meggondolom, mégis maradhatnál – suttogta kicsivel később.
- Azt hiszem, jobb lesz, ha most rögtön elindulok – nevettem fel.
- Ne haragudj – sütötte le a szemét. – Megfogadtam, hogy nem foglak ezzel nyaggatni és türelmesen kivárom a nászéjszakát. Csak egy kicsit nehezebb megállni, amikor ilyen közel vagy hozzám.
- Tudom, Bella. De már csak néhány óra és a feleségem leszel. – Mosolyogni támadt kedvem, ahogy kimondtam ezt a szót.
- Mi az? – nézett rám kérdőn.
- Semmi, csak tudod, néha alig tudom elhinni, hogy tényleg igent mondtál nekem azok után, amin keresztül mentünk. Néhány héttel ezelőtt azt hittem, végleg elveszítettelek. Most pedig már csak alig tizenkét óra választ el minket az örökkön- örökkétől.
- Ezt még nekem is szoknom kell, de szerintem elég jól hangzik.
- Ideje tényleg mennem, Emmett jön fel a lépcsőn és elég türelmetlen – álltam fel, majd egy gyors puszit nyomtam a homlokára és máris az ajtóban teremtem, pont mikor Em kopogásra emelte a kezét. – Itt vagyok, mehetünk – mondtam neki.
- Már azt hittem, nélküled kell ünnepelnünk – vigyorgott és a vállam felett bekukucskált a szobába.
- Nyugi, Em, nem rontom el a bulitokat – nevetett Bella. – De azt elárulhatnátok, hogy hogyan ünneplik a vámpírok a legénybúcsút. Ugye nem mentek sztriptíz bárba? – Micsoda ötlet!
- Ne izgulj, hugi, ennél jobb szórakozást is találunk, és nem is kell túl messzire mennünk. Egy kis extra vadászat. – kacsintott rá Em, majd elindultunk a nappaliba, aztán négyesben nekivágtunk az éjszakának.

(Bella szemszöge)

Miután Edwardék elindultak, már nem volt kedvem tovább olvasni. El nem tudtam képzelni, mit terveztek neki a fiuk, de igazából nem ez izgatott. Ismét felkavarodtak bennem az érzelmek, amikor arra gondoltam, hogy másnaptól hivatalosan is egyek leszünk. Nem mintha nem lettem volna biztos magamban és Edward iránt érzett szerelmemben, és abban, hogy ő viszont szeret. Egyszerűen a tény, hogy összeházasodunk, még mindig túl új volt számomra, és arra gondolni, hogy ő lesz a férjem, mármint magára a szóra, hát… kicsit abszurdnak tetszett. Félreértés ne essék, nem azzal volt bajom, hogy hozzámenjek, hanem hogy ilyen egyszerű és hétköznapi szóval illessem ezt a tökéletes és földöntúlian gyönyörű embert.
A másik dolog, ami miatt izgulhattam, a nászutunk volt. Főleg, mert azt sem tudtam, hogy hova megyünk. Persze ez sem volt lényeges, inkább az, hogy mit fogunk ott csinálni. Tudtam, hogy mindkettőnknek új lesz a dolog, bár biztos voltam benne, ha egyszer végre átlépjük a határt, tökéletesen össze fogunk illeni azon a téren is, és úgy fog beteljesülni a szerelmünk. És mi van, ha mégsem? MI van, ha ebben is csak szerencsétlenkedni fogok?
- Bejöhetek? – dugta be a fejét Alice az ajtón. Észre sem vettem, hogy közeledik, annyira elmerültem a gondolataimban.
- Persze, Alice, úgyis beszélni akartam veled.
- Tudom. És azt is tudom, hogy felesleges izgulnod a holnap miatt, minden tökéletes lesz. Renee-ék már megérkeztek a szállodába, de szerencsére hulla fáradtak, így kibírják holnapig, hogy láthassanak. Addig át kell vennünk néhány dolgot, például, hogy ne felejts majd el emberien viselkedni.
- Tudom, pislogás, lélegzés és hasonlók – bólogattam. – Jól tudom, hogy mi a dolgom, ne izgulj. A kontaktlencséket is igyekszem majd időben kicserélni.
- Izgulsz?
- Csak egy egészen kicsit – füllentettem. – Igazából nem is a ceremónia izgat, hanem ami utána következik.
- A házasság nem olyan bonyolult dolog, mint azt képzeled. Nem fogtok megváltozni tőle, inkább még közelebb hoz majd titeket.
- Nem erre a részére gondoltam – sütöttem le a szememet, és ha még folyt volna a vér az ereimben, tuti, hogy elpirultam volna. Alice értetlenül meredt rám.
- Akkor melyik részére? – kérdezte. Nem feleltem rögtön, csak zavartan babráltam a ruhámat. A z ember azt hihetné, hogy a vámpírok gyorsabban képesek felfogni a szavak értelmét, és képesek átlátni a dolgok mögé, de rá kellett döbbennem, hogy ez nem minden esetben van így.
- Alice! – kezdtem és próbáltam úgy nézni rá, hogy kiolvassa a fejemből, amire gondolok, de ment.
- Bella?
- A nászút miatt vagyok nyugtalan egy kicsit – nyögtem ki végül.
- Ja, hogy az – nyugtázta, de nem folytatta, úgy tűnt, még mindig nem esik le neki. – Mi van vele? Hamarosan megtudod, hova mentek. Ne félj, minden el van rendezve.
- Hát nem érted? – fakadtam ki. – Én még sohasem… Edward és én még sosem léptünk át egy bizonyos határt. – Végre kimondtam. Alice egy darabig elgondolkodva nézett rám, aztán felragyogott a szeme, és szinte láttam, ahogy a kis villanykörte kigyullad a feje felett.
- Bella, nyugi! Túlzottan ráizgulsz a dolgokra. Lazíts! Nem eshet bántódásod.
- Tudom, csak mi van, ha elrontok valamit? Mármint, mi van, ha nem lesz elégedett velem és megbánja, hogy elvett?
- Ne légy nevetséges! – nevetett. – Izzik köztetek a levegő, még a hülye is látja. Jazz már nem is bír megmaradni a közeletekben, alig várja, hogy végre túl legyetek rajta.
- Tényleg? Ó… Sajnálom – mondtam meglepetten. Szegény Jasper.
- Ne tedd – felelte Alice, majd sokat sejtetően kacsintott. – Egy kicsit több időt töltünk a szobában, de ennek is meg van a jó oldala, ne félj.
- Szóval szerinted nem kell tartanom semmitől?
- Egyáltalán nem. Minden úgy lesz, ahogy annak lennie kell. Mellesleg láttam.
- Hogy mi? Te kukkolsz? – Ezen jót nevettünk, bár kicsit zavarba jöttem, ha arra gondoltam, hogy ő már előre látta, mi fog történni.
- Isten ments, csak próbáltam leellenőrizni a dolgokat, nehogy valami közbe jöjjön, és kicsit túl messzire mentem – válaszolta, és mintha most ő jött volna zavarba kicsit.
- Eszméletlen egy nő vagy te. De ezért szeretünk – mosolyogtam és megöleltem.
- Most mennem kell állt fel az ágyról. – Van még néhány dolog, amin még dolgoznom kell.
- Te tényleg nem elégszel meg semmivel.
- Nem, amíg nem csiszolom tökélyre. – Ezzel kitáncolt a szobából, magamra hagyva a gondolataimmal. Nem lettem sokkal nyugodtabb, még ha ő azt is mondta, hogy látta, hogy minden rendben lesz.