Friss hírek!

Hétvégén lesz friss!!!
Annyit szeretnék tőletek kérni,hogy legyetek szívesek leírni a véleményeteket,sokat segítene,és persze jobban menne a folytatás is:) Köszönöm!

2009. december 19., szombat

14. fejezet

(Bella szemszöge)

Már csak két nap volt az esküvőig, és én egyre izgatottabb lettem. Senki nem volt hajlandó elárulni, hova akar vinni Edward nászútra, pedig megpróbáltam egyenként is kiszedni a Cullenekből, de nem jártam sikerrel.
Az ágyamon ültünk Alice-szel, és miközben az esküvő részleteit beszéltük meg, puhatolózni kezdtem:
- Alice! – néztem rá ártatlan szemekkel. Rögtön kitalálta, mit akarok.
- Tudtam, hogy engem sem fogsz kihagyni, bár reménykedtem benne, hogy megkímélsz. Nem mondok semmit – jelentette ki.
- De hát miért? – értetlenkedtem.
- Először is: mert Edward leszedné a fejem, ha elmondanám. Másodszor pedig: nem lenne meglepetés. Légy türelmes, Bella! Minden úgy lesz, ahogy azt elterveztük. – Ezzel felállt az ágyamról és kitáncolt a szobából, Edward pedig bent is termett és fülig ért a szája, mikor meglátta csalódott arcomat.
- Na, mi az, szerelmem? – mosolygott, mint aki nem tudja, mi bajom és leült mellém.
- Mintha nem tudnád – morogtam és hozzávágtam egy párnát. – Senki sem hajlandó elárulni nekem, hova megyünk nászútra.
- Miért akarod annyira tudni? – nevetett. – Számít?
- Nem is tudom – vontam meg a vállam. – Csak bosszant, hogy elképzelésem sincs.
- Két nap és megtudod. Mindent gondosan elterveztünk. – Közelebb húzódott hozzám és átkarolta a vállam, de én leráztam magamról. Tudtam, hogy gyerekesen viselkedem, de bosszantott, hogy titkolóznak előttem. Felemelte az államat és a szemembe nézett. – Nekem csak az a lényeg, hogy együtt leszünk, ráadásul örökre. Ha annyira tudni akarod, elmondom, hova megyünk. – Meglepetten néztem rá és kezdtem örülni, hogy nyertem, de ekkor hirtelen rájöttem, hogy ez mennyire fontos neki, inkább nagyot sóhajtottam és megráztam a fejemet.
- Nem kell elmondanod – adtam meg magam. – Kibírom ezt a két napot. Feltéve, ha eltereled egy kicsit a figyelmemet.
- Hmm… És mire gondolsz figyelemelterelés alatt? – mosolygott rám cinkosan. Válasz helyett az ölébe másztam és megcsókoltam. Ő viszonozta a csókot, kezét a csípőmre csúsztatta, és közelebb vont magához, így szorosan egymáshoz simultunk. Nem kellett sok hozzá, hogy elveszítsük a fejünket. Minél közelebb kerültünk az esküvőhöz, annál nehezebb volt ellenállni a kísértésnek. Egyre nehezebb volt elszakadnunk egymástól, de Edward nem akarta átlépni a határt. Én egy cseppet sem bántam volna, ha néha elveszíti a kontrollt és nem tol el magától, miután jól felizgatott, de ő mindig tudta, mikor álljon le. Így most is sóhajtva ültem vissza mellé az ágyra, de azért még rávetettem egy rosszalló pillantást.
- Megsértődtél? – kérdezte kuncogva és megához húzott, majd elkezdte simogatni a hajamat. Már ettől a kedves gesztustól és bizsergés támadt bennem.
- Egy kicsit. Tudom, hogy be akarod tartani a szabályokat, de nekem sajnos egyre fogy a türelmem – mondtam.
- Sajnálom! – felelte. – Már csak két rövid nap, aztán már nem kell majd visszafognunk magunkat.
- Most sem lenne muszáj – morogtam.
- Bella, kérlek, ne légy ilyen csökönyös!
- Edward! Van fogalmad róla, mekkora harcot vívok az érzéseimmel? Újszülött vagyok, emlékszel?
- Igen, és nagyon büszke vagyok rád, amiért így viselkedsz.
- Csak miattad teszem – vallottam be. – Mert nem akarom, hogy csalódj bennem.
- Miért csalódnék benned, Bella? – nézett rám értetlenül.
- Tudom, hogy nem akartad, hogy vámpír legyek. És azt akarom, hogy így is szeress, örökké. Olyan akarok lenni, mint amilyen emberként voltam. – Nem mertem ránézni, tartottam attól, hogy butaságnak fogja tartani, amit gondolok.
- Bella, én mindig szeretni foglak. Akkor is szeretnélek, ha vérszomjas lennél. Bár akkor egy kicsit nehezebb lenne, de attól te még ugyanaz a Bella lennél, miután lecsengene nálad az újszülött kor.
- Biztosan? – Félve rápillantottam, és láttam, hogy biztatóan mosolyog. Megkönnyebbültem. Ő lefektetett az ágyra, felém hajolt, majd lágyan megcsókolt. Kezével beletúrt a hajamba és úgy vonta közelebb magához az arcomat. Én viszonoztam a csókot és még jobban magamra húztam, érezni akartam őt, ha csak néhány percre is, ruhán keresztül. Egyre jobban kívántam őt és szinte már sírni tudtam volna a vágyakozástól, amit éreztem. Kín volt számomra, amikor lihegve abbahagyta a csókunkat és kicsit elhúzódott. Nagy levegőt vettem és kifújtam azt, mielőtt megszólaltam volna.
- Szerintem tartózkodjunk az ilyen csókoktól az esküvő utánig, mert ez már majdnem fizikailag fáj nekem – javasoltam.
- Nekem sem kellemes, elhiheted – válaszolta Edward és csillogó szemekkel nézett rám.
- Hogy bírod mégis ilyen jól? Hogy nem veszted el a fejed?
- Csak elhatározás kérdése. Elég nehéz nekem is megálljt parancsolnom magamnak.
- Tényleg?
- Persze, Bella! Borzasztóan kívánlak már.
- Jobban, mint amikor még ember voltam?
- Igen. Akkor is vágytam rád, de vigyáznom kellett, mert a véredre ugyanúgy vágytam. Viszont most… Legszívesebben letepernélek, és nem hagynám abba sohasem. – Ez nagyon jól esett. Örültem, hogy kívánatosnak tart, és neki is rossz ez az önmegtartóztatás. Magamhoz húztam, és újra csókban forrtunk össze, de most nem merültünk bele, csak gyengéden cirógattuk egymás ajkait a sajátunkkal és elég volt ennyi. Eldöntöttem magamban, hogy türelmes leszek és kivárom azt a nyomorult két napot.