6. fejezet

(Bella szemszöge)

Elégedett voltam magammal. Most, hogy beszéltem Charlie-val, megnyugodtam. Visszatértünk a Cullen házba és én felmentem a szobámba, kicsit gondolkodnom kellett. Az, hogy az előbb néhány percre újra Edward karjaiban voltam, eléggé felzaklatott. Valamiért rossz érzésem volt Edwarddal kapcsolatban. Tudtam, hogy folyamatosan rágja magát miattam és mardossa a bűntudat. Azon agyaltam, hogy helyesen teszem –e, hogy elutasítom a közeledését. Olyan volt, mintha két részre szakadtam volna. Egyfelől borzasztóan vágytam rá és mindent megadtam volna, ha mellette lehetek, másfelől tombolt bennem a harag és az újabb csalódástól való félelem. Nem értettem, miért érzek így, hiszen miután elhagyott és mielőtt még átváltoztam, minden gondolatom ő volt. Azokban az időkben biztos voltam benne, hogy ha egyszer visszajönne hozzám, boldogan ugrottam volna a karjaiba és szorítottam volna, hogy el ne menjen. Mióta pedig felébredtem vámpírként, nem tudom visszafogni a dühömet. Arra is gondoltam, hogy ez is egy normális emberi reakció, amit korábban elnyomott a bánat, most pedig előtört belőlem. Úgy döntöttem, valakivel beszélnem kell erről, de vajon ki lenne a megfelelő személy? Sorra vettem a lehetőségeimet: Alice? Nos, ő a legjobb barátom, mióta ismerem őket, kicsit bolondos, de megbízható, bár eléggé önfejű. Rosalie? Ő azóta utál, mióta először találkoztunk, bár most már nem volt rá oka. Esme? Nem tudtam, mennyire lehetne vele erről beszélni. Gondoskodó volt és olyan, mint egy anya, viszont fiaként imádta Edwardot és talán fájt volna neki, ha kiöntöttem volna a szívemet. Emmett elhülyéskedte volna a dolgot, tehát ő szóba sem jöhetett. Jasper talán megértené, hiszen biztos voltam benne, hogy ő is érzi, amit mi. Carlisle pedig a legbölcsebb volt köztünk, úgyhogy őt is számításba vettem. Nehéz volt a döntés. Kopogtatás szakította félbe a gondolatmenetemet, majd Alice kukucskált be az ajtón.
- Szabad? – kérdezte cérnavékony hangján.
- Persze – feleltem. – Elmegyünk holnap vásárolni Port Angelesbe?
- Naná, ki nem hagynám. Szólok Jaspernek és ha nincs ellenedre, elhívom Benjit is. Legalább lesz alkalmatok megismerkedni.
- Jó ötlet – motyogtam halkan.
- Na, mi az? – kíváncsiskodott barátnőm. – Talán mégsem érdekel?
- Hívd el nyugodtan – hagytam rá, nem volt kedvem magyarázkodni. - Legfeljebb csak barátok leszünk.
- Bella, ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz?
- Tudom és köszönöm. Csak félek, hogy Edward kiolvassa a fejedből.
- Nyugi, nem fogja. Szerintem már kívülről fújja gyermekdalokat, amiket a közelében énekelni szoktam.
- Gyermekdalok?
- Aham, mint például a János bácsi vagy a Kelj fel – vonta mega vállát. – Így nem hall semmit, csak ezeket. Egyébként meg valami megváltozott a látomásomban.
- Igen? És mi?
- Nem tudom neked pontosan elmagyarázni, de szerintem még nem vagy túl Edwardon.
- Miért, talán azt láttad, hogy vele vagyok?
- Hát, igazából téged látlak – Szünetet tartott ennél a résznél, én meg egyre kíváncsibb lettem. – És nem tudom, helyes –e, hogy elmondom neked…
- Ja, Alice, nem csigázz már!
- Na jó, de ne vedd készpénznek,amit most mondok és ne erőltess semmit!
- Alice! – Kezdett felbosszantani.
- Szóval a látomásomban téged látlak menyasszonyként. Boldog vagy és gyönyörű. De azt nem látom, hogy ki a vőlegény. – Látszott rajta, hogy erőlködik, hogy jobban lássa a képet, de nem járt sikerrel. Teljesen ledöbbentem. Én, mint menyasszony? Ki lehet a vőlegény, Edward vagy talán Ben? – Próbáltam számba venni a lehetőségeket. Lehet, jobb lett volna, ha tényleg nem tudok erről. Nem nézhettem úgy rájuk többet, mintha nem tudtam volna, hogy valamelyikükhöz hozzá fogok menni.
- Hát ez szép. – Ennyire tellett tőlem.
- Bella, kérlek, viselkedj természetesen! És ha úgy érzed, hogy Edward az igazi, ne állj ellen! Persze az sem lesz baj, ha Benjit választod. Mindkettőnek adhatsz esélyt, de egyiket se áltasd!
- Nem fogom. Holnap elmegyünk négyesben vásárolgatni és jól fogjuk érezni magunkat. Meglátjuk, Ben tényleg olyan édes –e.
- Tényleg az – vigyorgott Alice. – Viszont Edwarddal van múltatok, ezt se felejtsd el!
- Nem is tudnám, hidd el! Olyan emlékeim vannak vele kapcsolatban, amikre örökké emlékezni fogok. És itt az örökkét szó szerint vehetjük.
- Ez a legjobb az egészben. Hogy örökre együtt lehetünk.
- Igen, bár még nem tudtam megszokni a gondolatát. A többiek merre vannak?
- Elmentek vadászni. Emmett hallotta ma a városban, hogy hatalmas medvék tartják rettegésben a túrázókat. Ő meg elvállalta a hős szerepét és elhatározta, hogy levadássza őket. Ben segít neki.
- Medvék? – kiáltottam fel. – Azok nem medvék, hanem vérfarkasok. A la push-i rezervátumban lakó indiánok. Ismerem őket, Jacob Black a barátom.
- Micsoda?
- Gyerünk, meg kell állítanunk őket, nehogy baja essen valakinek.
- Nem eshet bajuk, azt már láttam volna.
- Ők azért vannak, hogy megvédjék a népüket a vámpíroktól. Egyedül ők képesek végezni velünk. Siessünk! – Már lent is voltam a nappaliban, Esme és Carlisle meglapődve nézett rám:
- Bella, mi a baj? – kérdezte Esme.
- Azok a medvék az erdőben nem medvék, hanem farkasok. A Quileute indiánok. Jacob Black-ék.
- Velük kötöttünk szerződést – bólogatott Carlsile. - Emmették rájuk vadásznak? De most hogyhogy farkasok?
- Victoria ás Laurent miatt. Meg kellett védeniük a törzset az ellenségtől. Jake mesélte nekem. siessünk, nehogy megsérüljön valaki! – Ekkor már Edward, Jasper és Rose is lent voltak és rohanni kezdtünk Emmették után, remélve, hogy nem késünk el. Az erdő mélyén megéreztük az illatukat, a farkasokéval együtt. Nem sokára rájuk is találtunk, amint farkasszemet nézve álltak egymással szemben és vicsorogtak. A farkasok közott felismertem Jake-et.
- Állj! – léptem közéjük.
- Bella, ne menj a közelükbe! – mondta aggódva Edward.
- Nem lesz baj – feleltem, majd Jake felé fordultam. – Jake, nyugi. Emmett nem tudta, hogy ti vagytok azok. Nem akart harcot. – Az egyik farkas hirtelen eltűnt egy bokorban, majd kis idő múlva előlépett Sam, az alfa.
- Ha átléptétek volna a határvonalat – kezdte Emmettékre nézve -, már nem léteznétek.
- Nem tudhatták, hogy ti vagytok – próbálta nyugtatni Carlisle. – Elnézéseteket kérjük.
- Sam, tényleg nem az ő hibájuk – csatlakoztam én is.
- Rendben, hiszek nektek – válaszolta Sam. – És az új fiú nem veszélyes az emberekre?
- Én is állati véren élek – mondta Ben. Odamentem a Jake farkashoz és leguggoltam hozzá, majd megsimogattam fejét, erre ő halkan nyüszíteni kezdett és megnyalta a kezemet. A többiek csodálkozva figyelték a jelenetet, de minket ez nem zavart.
- Hiányzol, Jake – suttogtam barátom fülébe. – És nem számít, hogy én is vámpír vagyok, szeretnék a barátod maradni, ha lehet. – Ő könnyes szemekkel nézett rám és a vállamra tette a mancsát. – Ezt igennek veszem. – Ezután elbúcsúztunk és visszamentünk a házba.
- Bella – lépett hozzám Emmett -, köszönöm. – Majd erős karjai közé kapott és magához szorított. – Ha te nem vagy, hülyeséget csinálok. És szegény Bent is belekeverem.
- Ugyan, nem történt semmi – csatlakozott az említett. – Legalább akadt egy kis izgalom. Azért köszi, Bella – mosolygott rám és újra megcirógatta az arcomat. Az érintése nyomán bizseregni kezdett a bőröm. Ehhez hasonlót eddig csak Edwarddal éreztem, zavarba is jöttem. Jasper érezhetett valamit, mert ránk nézett és felvonta a szemöldökét, de Alice kapcsolt és egy csókkal elterelte a figyelmét.
- Holnap vásárolni megyünk Alice-szel és Jazzel. Van kedved velünk jönni? – érdeklődtem.
- Igen, de még mennyire! – ujjongott. – Ez jó ötlet. – Első lépés megtéve – nyugtáztam magamban és izgatottság lett úrrá rajtam. Sajnos Edward szem– és fültanúja volt mindennek és alig tudta leplezni csalódottságát. Elköszöntem a családtól és fellibbentem a szobámba, ahol olvasással ütöttem el az időmet reggelig. Alice már korán betoppant.
- Szóval volt bátorságod elhívni Benjit? – tért a lényegre.
- Úgy tűnik. Úgy döntöttem, lesz, ami lesz – vontam meg a vállam. – Csak sajnos Edward is hallotta.
- Igen – húzta el a száját barátnőm. – Szegénykém. De tudom, hogy még nem döntöttél, mert ugyanolyan zavaros a kép. Pedig elhiheted, mennyire koncentrálok. Főleg a díszítés érdekel, bár vannak elképzeléseim.
- Pihentesd egy kicsit a dolgot, hátha úgy könnyebb lesz!
- Nem, azt nem lehet. Borzasztóan kíváncsi vagyok, ki lesz a szerencsés választottad.
- Nálam nem lehetsz kíváncsibb. Éppen ezért vagyok most még jobban összezavarodva.
- Tehát szereted még a bátyámat?
- Mit tagadjam? Igen – adtam meg magam. – De sajnos ez nem ilyen egyszerű.
- Miért is?
- Nagyon megbántott. És csalódást okozott, mert nem tartotta be az ígéretét.
- Lehet, de azt is tudod, hogy miattad tette. Ez talán enyhítő körülmény, nem? Na de sebaj, az idő mindent elrendez majd. Abból pedig van bőven. – Kacsintott, majd kitáncolt a szobából. Engem meg magamra hagyott a gondolataimmal, amiket sikerült megint jól összekuszálnia. Egy óra múlva riasztottuk a fiúkat, hogy ideje indulni. Jasper már előre tartott Alice vásárlási mizériájától, de barátnőja kedvéért jó pofát vágott hozzá. Szerettem nézni őket, mert habár nem nyalták-falták egymást, mégis csak úgy sugárzott róluk a szerelem. Irigylésre méltó pár voltak. Carlisle kocsijával mentünk, Jasper vezetett, Alice ült mellette, Ben és én pedig a hátsó ülésen utaztunk. Az úton nem sokat beszéltünk, inkább csak Alice fecsegett, hogy milyen ruhákat szeretne venni majd és mivel dobhatná fel a ház hangulatát. Elég hamar Port Angelesbe értünk, mint minden vámpír, Jasper is szerette a sebességet. Ezután bejártunk jó néhány butikot, a fiúk egyre csüggedtebben battyogtak utánunk a rengeteg ruhával és kiegészítőkkel teli szatyrokkal. A vásárlás végeztével úgy döntöttünk, hogy amint hazaérünk, elmegyünk vadászni. Hiába az önuralom, Bennek és nekem szükségünk volt az emberek között eltelt órák után egy kiadós vadászatra, Alice pedig örömmel egyezett bele, hogy Jasperrel elkísérnek majd minket. Valószínűleg Jazznek is feltűnt valami, de nem szólt semmit, amiért hálás voltam neki. A hazaút ugyanolyan gyors volt, és én már tűkön ültem, hogy hamarosan talán kettesben maradhatok Bennel, aki egyre szimpatikusabb volt nekem. Igaz, nem beszélt sokat, azt is főleg Alice-szel és Jasperrel tette, de bíztam benne, hogy nemsoká másképp lesz. Amikor hazaértünk, gyorsan felszaladtam lepakolni a cuccaimat a szobámba, letusoltam és megpróbáltam kitalálni, mit is vegyek fel, hogy ne legyek túl kihívó, de túlságosan visszafogott sem. Végül egy fekete legging és egy méregzöld hosszú ujjú ruha mellett döntöttem. A hajamat kifésültem és elindultam megkeresni a többieket. A nappali üres volt, csak a zongora hangját lehetett hallani. Rögtön rájöttem, hogy Edward volt ott, az én altatómat játszotta, amitől összeszorult a szívem. Leültem a lépcső aljára és hallgatóztam. Szerencsére nem vette észre, hogy ott voltam, legalábbis reméltem. Rám törtek a közös emlékeink és elméláztam rajtuk. Szinte éreztem Edward illatát és érintéseit, ahogy hozzábújtam a Charlie házában lévő régi szobámban és elalvás előtt hallgattam, ahogy dúdolja ezt a lágy dallamot, amit nekem komponált. Merengésemből Esme hangja szakított ki, aki leült mellém és a vállamra hajtotta a fejét.
- Bella, már percek óta figyellek – suttogta. – És ne próbáld meg elhitetni velünk, hogy nem szereted Edwardot. Magaddal meg végképp ne. Ha elszalasztod, meg fogod bánni.
- Úgy gondolod?
- Hm… Én nem szólok bele és más sem fog. Csak annyit tanácsolok, hogy ne siess el semmit, hanem gondolkozz! És tudom, hogy ez hülyén hangzik, de hallgass a szívedre! Mert bár már nem dobog, de talán szenvedélyesebben tud szeretni, mint az élőké. Nekünk ez marad, ha már örök életre vagyunk ítélve. – Ezután felállt és felröppent az emeletre, mielőtt még Alice lejött volna.
- Készen vagy? – nézett végig rajtam. – Csini vagy. Indulás, a fiúk kint várnak ránk. – Már egyáltalán nem volt kedvem vadászni, jobban szerettem volna egyedül lenni, de már megígértem, nem mondhattam vissza. Adni akartam egy esélyt Bennek. És magamnak is.